Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az
emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony ellenben
a bölccsel, ő nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán
szüntelenül azon fáradozott, …
hogy lejárassa a mestert. Végül is kidolgozott egy tervet. Holnap,
amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott
leszek.
Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom: "No, tudós férfiú,
mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?”
Ha azt mondja, holt, kinyitom majd a kezemet és hagyom a madarat
elrepülni. Ha azt mondja, élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben,
és hagyom, hogy holtan essen a földre.
Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert.
Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren jóval a bölcs
megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és
elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából és
mindenki számára hallhatóan megszólalt:
- Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?
A tömeg elcsendesedett és minden szem a mester felé fordult. A bölcs
várt egy kicsit, majd először az emberekre, aztán pedig a hercegre
nézett és azt mondta:
- Az, amit a kezedben tartasz, olyan, amilyenné te teszed!
"Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket – a jót, a
rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes
gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül
cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e
napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.”