INDIÁN MESE
Nem
kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz
kötni. Ha az egód és a magasabb Én-tudatod között szeretet-viszonyt
akarsz kialakítani. Vagy ahogy manapság mondják: ha önmagadat meg akarod
szeretni. Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez,
melyről gyönyörű vallomást olvastam az észak-amerikai prériindiánoktól.
A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni. Nem akarnak. Nagyon
nem akarnak. Rettegnek tőle. Menekülnek előle. Meg kell tanítani őket -
így mondják - a "jót akarni." Az indiánok - akik úgy ismerik az állatok
lelkét, mint a sajátjukát - azt mondják, hogy nem "betörni" kell a
vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól
látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog
lelkiállapotuk. Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül
megérez. A szeretetnek pedig - így mondják az indiánok - kétféle ereje
van. Az egyik az Erély. (Szigort is írhatnék, de a magyar "erő"-ből
képzett "erély" jobb szó.) A másik a Gyengédség. Ha ez a kettő megvan
az indiánban, lova s a véle való kapcsolata harmonikus lesz. Először
kipányvázzák a vadlovat, s az így keményen őrzött állatot a harcos
lassan közelíti meg. "Lónyelven" beszél hozzá. Hogy mit mond ilyenkor,
kettőjük titka. Csak annyit hallani belőle, hogy: hóóóó... hóóó...
hóóóóó... hóóó... A gondolat a lényeg nem a szó. "Hó... hóóóó...
hóóó..." Ez lefordíthatatlan. De a ló érti. Amikor lassan megnyugszik, a
harcos egy vékony bőrszíjat kanyarít az orra, a nyaka és a füle köré, s
ezt roppant erősen tartja. Innen kezdve az állattól függ, hogy laza-e
vagy feszül. Ha ellenszegül: feszül, ha odaadó: laza. Ez a szeretet az
Erély nyelvén. "Te döntesz, nem én!" - üzeni. Ha lázadsz, fáj, ha
megadó vagy, jó lesz neked. Az Erély nem tévesztendő össze az
erőszakkal: az erőszak rabszolgákat csinál, mert önző és szeretetlen,
az Erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az Erély a
megnemesítés eszköze. A ló ezt érti. Mi nem. Mi azt hisszük, a szeretet
lágy. Puha. Mindent megengedő. Elomló. Gyenge. Tévedés! Ez csak az
egyik oldala. A másik - amit nem ismerünk - az erő. A szeretet ereje.
Ez legyőzhetetlen és nagyon kemény lehet. Innen kezdve már nem kell
pányva - a ló az ember kezében van. Ezután végigsimogatja a remegő ló
fejét, homlokától az orráig. Az orránál hosszan tartja a kezét, hogy a
szagához hozzászokjon. Aztán a bal oldalát simítja végig, majd a jobb
oldalát, majd lassan a lábait - vagyis a legveszélyesebb részét. A
máskor vadul rugdalózó lábak simogatása döntő: a ló érzi, hogy nem
félnek tőle, mert nincs benne félnivaló. "Nem bánthatsz, mert
szeretlek!" - üzeni ilyenkor az emberi tenyér. Aztán lassan ráfekszik a
ló hátára az indián. Kezdetben csak úgy, hogy a lába még a földet éri,
aztán lassan... egészen lassan följebb-följebb kúszik. Végül
elfoglalja helyét a ló hátán. Ekkor már uralja a lovat. Aki ezentúl
gazdájának hű társa lesz. És azt üzeni, néma gondolatával: "ne az én
akaratom legyen meg, hanem a tiéd, gazdám!". Ez az önnevelés, de a
nevelés folyamata is. Ha csak az Erély működik - így tanítják az
indiánok -, az ostor és a pányva, a lóból eltűnik ugyan a vadság, de
sohasem lesz szabad. Rabszolga ló lesz belőle. Dacos, törött lelkű,
rosszkedvű lény. Nem barát, akivel beszélgetni lehet, hanem riadt
jobbágy, lelketlen robotgép. Ha pedig csak a Gyengédség neveli, az
állat uralhatatlan marad. Önfejű és fékezhetetlen. Az történik, amit ő
akar, visszaél a jósággal. Azt is mondják még, ha az indiánból bármelyik
erő hiányzik, akár a Gyengédség, akár a Szigor ereje, azt jelenti,
hogy nem tud szeretni igazán. Vagy mondjuk így: nem tud jól szeretni.
És ezt a ló nem csak "érzi", tudja is. A lovak többet tudnak a
szeretetről, mint mi - mondják az indiánok. Azt is tudják például, ha a
harcos így megszelídítette, ezentúl együtt él, együtt harcol, s néha
együtt is hal meg vele. Barátommá tenni valakit ugyanis azt jelenti,
hogy én is odaadom magamat neki, teljesen. Figyelek rá, és én is éppúgy
érzem az érzését, és ismerem a gondolatát, mint ő az enyémet. A
megszelídített ló és a bölcs indián barátsága szép példája minden
nevelésnek és önnevelésnek. Ha látod magad előtt a képet: a nemes arcú,
nyílt tekintetű indiánt, amint pompás, istenkirályi tolldíszében ül
barátjának és leghűségesebb társának a nyergében, akinek minden vad és
nyers szeszélyét ismeri, s tud vele bánni, máris képet kaptál arról,
mit értek én ezalatt a fogalom alatt, hogy önmagunkat megszeretni -
vagy ami ugyanaz: mit értek azalatt, hogy öntudatos ember. Ritka
manapság. Olyan valakit jelent, aki saját lelkével egységben él. És nem a
hangulatai rángatják, nem a szenvedélyei, nem a szomorúsága, félelme,
szorongása, idegessége, nyugtalansága - mert ura a saját lelkének. Ura a
lelkiállapotainak. Ura önmagának. Ez nem elfojtást jelent, hanem
szeretetet. Láttam ilyen embert - csodálatos! Két dolog sugárzik belőle:
az egyik az erő. A másik: a derű. A kettő összefügg. Szólj hozzá!
Címkék: erő derű müller péter indián szeretet ló állat hit okos mese
tanulság ember boldog béke én lovas éva lélek barát * A benned élő
farkasok... *
|