Helyszín: Blue bell Hill, Maidstone mellett, Kent.

Időpont: 1974. július 13.

Ez a sokat kutatott történet Michael Gross Evidence for Phantom Hitchickers [Bizonyítékok a fantom autóstopposokról] című könyvből származik. 1974. július 13-án korán reggel Mauice Goodenough Chatham-beli otthonába tartott, mikor hirtelen egy alak jelent meg az autója előtt. Tíz év körüli kislánynak tűnt, aki fehér blúzt, fehér szoknyát és fehér bokazoknit viselt. Mr. Goodenough beletaposott a fékbe, de nem tudta elkerülni a gázolást, az autó rettenetes erővel csapódott a kislánynak. Mr Goodenough kifarolva megállt, és visszarohant a kislányhoz. Összezúzódva, vérében találta az út szélén. Sokkal jobban nézett ki, mint amitől Mr. Goodenought tartott, de mivel tudta, hogy ebben a helyzetben veszélyes lehet megmozdítania, óvatosan bebugyolálta a kocsijából hozott takaróba, mielőtt segítség után nézett.

A közeli Rochesterben elment a rendőrségre, és a rendőrtisztekkel együtt visszamentek oda, ahol a kislányt hagyta. Most azonban csak az üres takaró jelezte a kislány helyét, és noha hosszasan és alaposan keresték, sehol sem bukkantak a nyomára. Hoztak egy nyomkereső kutyát, de nem talált szagot. Talán egy másik autós vette fel a kislányt, de ha így történt is, nem vitte egyik környéki kórházba sem, mivel azon az éjjel sehol sem vettek fel hasonló baleseti sérültet. A rendőrség nyilván meg volt győződve Mr. Goodenough őszinteségéről, de amikor megvizsgálták kocsiját, gyanakodni kezdtek. Az egész nem lett volna egyéb, mint egy kimerült agy ravaszkodása az éjszaka közepén egy elhagyott úton?

Egyetlen tény nem volt senki kétségébe: Mr. Goodenough nem az egyetlen, akinek Blue Bell Hill-nél megjelent egy kislány, bár az ő esete a legjobban alátámasztott.

A szellem neve: Bell boszorkány.

Helyszín: Robertson megye, Tenessee, USA.

Időpont: 1817

John Bell feleségével, négy fiával és egy lányával egy Tenessee állambeli tanyán lakott. Lánya, Betsy lett a ma Bell boszorkány néven ismert kísértetjárás célpontja. A furcsaságok 1817-ben kezdődtek. Kezdetben mindössze kaparászás és időnként kopogás zaja volt hallható. Nem sokkal ezután azonban már az alvókról valaki lehúzta a takarót, és furcsa zajokat lehetett hallani, mintha valaki fuldokolna. A bútorok elkezdtek mozogni, kövek repültek, és aztán a szellem arcon csapta Batsyt. Hallotta az ütés hangját, és arcán kéz formájú vörös folt jelent meg. Gyakran durván és erőszakosan megrángatták a haját. Betsy kikészült az eseményektől, hiszen nyilvánvalóan rosszindulatú támadások célpontja lett.

Végül Johhn bell egy szomszédtól, James Johnsontól kért segítséget, aki mint világi igehirdetőt szerettek és nagyra tartottak. Johnson hamarosan arra a következtetésre jutott, nem holmi viccelődésről van szó, és kapcsolatba kell lépni a kísértettel.

Egy idő után világossá vált, a szellem megpróbált kommunikálni, egy beszámoló szerint: „ha szóltak hozzá, elkezdett halkan, szakadozottan fütyülni, mintha fütyülve próbálna beszélni, míg végül a füttyszó gyengén, reszkető alig kivehető szavak suttogásává vált. A hang fokozatosan tagoltabb lett, és a szavak érthetővé váltak, ha nem volt más zavaró zaj.”

Mikor már szavakat tudott formálni, a szellem elkezdett néha ellentmondásos történeteket mesélni. Egy közeli erdőben eltemetett holttest kísértete volt, egy telepesé, aki az erdőbe rejtette vagyonát, de mielőtt újra megtalálta volna, és akinek a szellemét egy helyi asszony, a boszorkánynak tartott Kate Batts idézte.

Aztán John Bell rohamokat kapott. A szellem azt mondta, akkora adag gyógyszert ad neki, amitől meghal. Ekkor feldagadt az arca, heves rángások és görcsök kínozták, míg végül egy nap kómába esett, és sohasem ébredt fel. Amikor végül meghalt, a kísértet győzelmi kiáltásai töltötték meg a házat, amelyek a pár nappal későbbi temetésen is megismétlődtek.

Ezután a család többi tagjának egy darabig nyugta volt. Egyszer 1821-ben, egy este, amikor körbeülték a vacsoraasztalt, a kályhából nagy füstölgő gömb gomolygott elő, fokozatosan füstté vált, és eltűnt. A szellem hangja így szólt: ’Most elmegyek, és hét évig távol leszek.” Sosem tért vissza.

A szelem neve: Bayliss kapitány

Helyszín: Franciaország és Anglia

Időpont: 1915 és máskor.

1915 márciusában Bayliss kapitány segédtiszt volt a 39-es Indiai Lövészgyalogság Ezredénél, amely az első világháborúban súlyos harcokba keveredett a flandriai Neuve Chapelle környékén. A német lövészárkok elleni számos, majdhogynem öngyilkos támadások egyikében, amelyek során az indiai csapatok igencsak kitüntették magukat, Bayliss kapitány elesett. Ezrede mélyen meggyászolta, mivel tiszteletnek örvendő, bátor tiszt volt, aki sokat segített embereinek, hogy elviseljék a háború borzalmait. A háború előrehaladtával majdnem mindenki meghalt, aki ismerte őt, az Ezred lassanként már csak olyan katonákból állt, akik nem találkoztak vele, és így fokozatosan feledésbe merült – 1915 szeptemberének egy napjáig.

Aznap, nem sokkal a losi csata előtt, az Ezred ellenséges állásokat támadott egy domboldalon, úgy ötvenméternyire a német lövészárkoktól a géppuskatűz azonban megállította őket, s nem tudtak sem előrehaladni, sem visszavonulni. Ekkor a füstből megjelent egy fehér lovon egy angol tiszt alakja. Az alak intett a csapatoknak, hogy kövessék, s noha a gránátok egyre-másra robbantak fel mellette, ő sértetlen maradt, s lelkesítette a többieket. A katonák meg voltak győződve arról, hogy a kísértet Bayliss kapitány, s mivel a szellemtől minden másnál jobban féltek, tűz alá vették az ellenséges vonalakat, és végül heves harcok után nyertek. Keresték a fehér lovas alakot, de az már eltűnt.

Aztán két évre rá, 1917-ben egy megrémült őrmester elmesélt egy történetet a szolgálatos tisztnek. A tiszt elhagyta a kantint, hogy megszemlélje az ezred őrségét. Vele tartott egy altiszt, együtt mentek át az erdőn a gyakorlótérre, mikor megadták a jelszót, de hiába vártak a válaszra. A tisztet zavarta ez a fegyelemsértés, s visszament a gyakorlótérre. Az őrséget kettes sorban felsorakoztatva találta, mintha ellenőrzésre várnának. A katonák csendben beszélgettek, és ijedten pislogtak körbe, miközben őrmesterük átnézett a mezőt határoló falon. Amikor az őrmestert hivatták, előadta történetét, amelyet a tiszt hitetlenkedve hallgatott.

Nem sokkal a tiszt érkezése előtt az őrmester hallotta, hogy az őrség valakit igazoltat, és amikor megkérdezte, ki volt az, azt a választ kapta: „a szolgálatos tiszt szemlézik”. Az őrmester megparancsolta az őrnek, jelentkezzen őrellenőrzésre, és tisztelgett a fehér lovas tisztnek. Az őrmester tisztelgését viszonozták, és a lovas alak, anélkül, hogy leszállt volna a nyeregből, figyelmeztetés nélkül kritikusan ellenőrizte az őrséget, majd átugratott a falon. A gyakorlóteret átkutatták, de semmilyen nyomára sem bukkantak a rejtélyes tisztnek, még patanyomokat sem találtak.

Az idegen tiszt újra megjelent, hogy megszemlélje az őrséget. Ez egy héttel később történt, és ekkor „hangja erőtlenül és tompán kongott”, megparancsolta az őrmesternek, küldje kihallgatásra az egyik katonát, akinek az egyik zubbonygombja nem volt begombolva. Az alak ismét eltűnt a fal mögött, de felismerték benne Bayliss kapitányt. Ez után olyan gyakran jelent meg, hogy alig akadt valaki, ki ne ismerte volna.

Sokkal később, amikor India elnyerte függetlenségét, az ezredet feloszlatták, a nap épp lemenőben volt, és levonták az angol zászlót, megjelent a fehér lovon lovagoló, harminc évvel ezelőtti egyenruhát viselő halott kapitány alakja.

A szellem neve: Marc Baus.

Helyszín: Anger, Bretagne.

Időpont: 1951

1951 augusztusában John Allen Calais-ben indult el Franciaországot átszelő kerékpárútjára. Alig hagyta el a bretagne-i Angert, defektet kapott, és mivel nem volt tartalék belsője, elég sok időt a zuhogó esőben kellett töltenie, ahogy megpróbálta megjavítani a kereket. Nem járt sikerrel, így tolni kezdte a kerékpárját abban a reményben, hogy sötétedés előtt még elér egy falut. Két órát gyalogolt a néptelen úton, amikor megpillantott egy házat, ahol segítséget vagy leginkább menedéket remélt. Elhagyatott és lepusztul tanyát talált, amelynek földszinti ablakai erősen be voltak deszkázva, de az ajtaja nyitva állt. A ház nagyon nyirkos és dohos volt, és az ott hagyott bútorok zöldellettek a penésztől.

John fázott és fáradt volt, így elhatározta, tüzet rak a régi kandallóban. Talált némi száraz fát, rátette a rostélyra, mielőtt kiment az előszobába, hogy a kerékpárja nyeregtáskájából elővegye a petróleumot. Hirtelen megfagyott a vér az ereiben, amikor az előszoba porában megpillantott egy nedves nyomot. Követte a nyomot a nappaliba, ahol tüzet akart rakni, és azt látta, a nyom egy ócska pamlagon ér véget, amelyen néhány rothadó ruhadarab hever, egy pizsama maradványai. Amikor felemelte a rongyokat, undor és hányinger hulláma öntötte el.

Átgondolta a helyeztet és arra jutott, a fáradság és az éhség együttes hatásáról lehet szó. Noha a házat visszataszítónak találta, elhatározta, éjszakára marad, és másnap továbbmegy. Tüzet gyújtott, ám egy hirtelen jött fuvallat azonnal eloltotta a lángokat.

Aztán zajt hallott, mintha valami nedves tárgy az előszoba padlójára zuhant volna, de amikor kiment körülnézni semmit sem talált. Megpróbálta újragyújtani a tüzet, amikor megint hallotta a zajt. Amikor most kinézett, hátrahőkölt félelmében. A padló tiszta víz volt, s a víz közeledett felé, keresztül a küszöbön, elérte a pizsamát, amely emberi formát öltött. John most már megelégelte a dolgokat, kirohant egy házból, be egy kocsmába. A tulajdonos látta milyen kimerült, töltött neki egy pohár konyakot, és bíztatta, hogy igya meg. Mivel halálosan fáradt volt, kivett egy szobát, és amikor megnyugtatták, holmijai biztonságban vannak a házban, lefeküdt és elaludt.

Másnap reggeli közben rájött a tanya rettenetes titkára. A második világháború alatt a házban egy kollaboráns művész, Marc Baus lakott, aki sok ellenállót elárult. Baust 1946-ban letartóztatták, és bíróság elé állították, amely bűnösnek találta, de csak két év börtönbüntetésre ítélte, így Baus 1948-ban visszatért házába. Egy éjjel az emberek rátámadtak a házra, másnap Baus életét mentve eltűnt. Két hónappal késöbb a tanya mögötti kis tóban, pizsamájában holtan találták meg. Holttestét késöbb bevitték a házba, és a pamlagra fektették, ahol John Allen találkozott szellemével.

A szellem neve: Ismeretlen.

Helyszín: Aroundel, Sussex.

Időpont: kb. 1700.

Norfolk hercegének ősi lakhelye, az Aroundel Kastély ugyan főleg a tizenkilencedik században épült ki, valószínűleg a tizenkettedik századból vagy még korábbról származó romokon nyugszik, és négy kísértet lakik benne: egy fehér madár, egy dendi, egy fiú és egy lány.

A fehér madár; amely rossz hírt jósol, a kastély egyik ablakában verdes, amikor a család egyik tagjának halála közeleg.

A dendi alakjáról II. Károly ideje óta szól a fáma, és Kék ember néven vált ismertté. A kék selyembe öltözött alakot – innen ered a neve – több ízben látták a könyvtárban amint a könyveket nézegeti, de senki sem tudja, mit keres, és miért, és hogy megtalálja-e valaha is.

Egy egykori konyhai segéd, akivel vagy kétszáz évvel ezelőtt rosszul bánt a főpincérmester, a kastély nagy konyhájába kísért, szellemét hallani, de nem látni, amint az edényeket suvickolja, mintha az élete múlna rajta.

Egy tiszta fehérbe öltözött lányt nyugodt, holdfényes éjszakákon, a dombtetőn lévő torony közelében szokták látni. A tornyot Hiorne tornyának hívják, és állítólag a lány viszonzatlan szerelme miatti elkeseredettségében innen vetette le magát.