Wass Albert:
Csillagvirágok

Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a
zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér
kis földi csillagok...
A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer
csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellő,
S az erdő szélén intenek a
fák...
Volt egyszer egy csillag... fényes... ragyogó
Ezüst sugártól
tündökölt az ég,
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes
messzeség...
Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér
csillagot...
De elvesztette... s keserves bánatában
A horizonton végig
vágtatott...
Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva
többé nem ragyog...
A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt
csillagot...
Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy olyan hulló csillag
vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot