Alkonyati rózsák



Mikor az élet mámoros királya
kékes palástot öltve elhaladt,
rejtelmes, égő kelyheit kitárja
a rózsaszínű őszi alkonyat.



Ó délibábos alkonyati rózsák...
Ó őszbe szálló, szép álom-hajó...
szökött napunkat újra visszahozzák,
csak hinni kell, csak hinni, hogy való...



Mikor a fátylas őszi hervadásra
reá lehel az alkonyat varázsa,
a múlt nyaránál fényesebb a fény...



Az elmúlást ki soha nem csodálta,
akinek nincs egy délibábos álma:
Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény...

(Wass Albert