Az álom és a barátság
Fejem lehajtom puha párnámra,
S csukott szemmel, szép csendben, várok, az álomra.
Tudom az álom nem más mint hazugság,
Mégis olyan jó azt hinni, hogy valóság.
Szeretnék a valóságtól messze lenni,
Sosem szeretnék felébredni.
Míg álmodom nem tudom, hogy létezem,
Egy másik valóságba élem életem,
Hol boldogabb vagyok, gondjaim nincsenek,
Illúzió az egész, és tudom, egyszer felébredek.
Életem folytatódik, a gondok megmaradnak
Viszont az életben legalább a barátaim megvannak.
A barátok segítenek gondjaimat megoldani,
A rossz élményeimet elfeledni,
Napjaimat szebbé tenni,
De legfontosabb: Önzetlenül Szeretni!
A barátaim "minden helyzetben" mellettem állnak
De csak a rosszban mutatkozik meg,
kik azok akik mélyen a szívembe látnak!