A tapintás különleges helyet foglal el érzékszerveink sorában, hiszen egyidejűleg érzelmi életünk "szószólója" is. Több ezer idegvégződésünk segítségével - a tapintás révén - értékes információkhoz jutunk. Bőrünk olyan rezgéseket is továbbít, amire többi érzékszervünk nem képes. Ha például valaki elveszti látását, a tapintása igen kifinomulttá válik. Bőrünk egészen specifikus, csak ránk jellemző - gondoljunk csak az ujjlenyomatra! Valószínű, hogy szervezetünkben sok minden van még, ami csak ránk jellemző, tehát megismételhetetlen.

Életünk minden pillanatában - még a méhen belül is - nagy jelentősége van az érintésnek. Az a baba, akit szeretettel várnak, akihez kedves szavakat "küldenek", és rendszeresen "simogatják", biztos, hogy egészséges, szép és nyugodt kisgyermek lesz. Ha elesik a kisgyerek és megüti magát, édesanyja simogatásától azonnal elmúlik a fájdalma.

Nemcsak a gyermekeknek van szüksége azonban simogatásra, ölelésre, hanem kortól, nemtől függetlenül minden embernek! Csodás dolog visszaemlékezni szüleink, nagyszüleink ölelő karjára, ami nyugalmat, biztonságot, szeretetet árasztott. Régen minden találkozásnál öleléssel üdvözölték egymást a rokonok. Kár volt ezt a szép szokást elfeledni! Ha minden napunkat úgy kezdjük, hogy átöleljük szeretteinket, nyugodt, boldog napunk lesz. Nem elég csak érezni a szeretetet, annak nap, mint nap hangot is kell adni egy-egy dicsérettel, simogatással, mosollyal.

Az érintés varázsa talán a szerelemben a legteljesebb. Elég egy ujjal megérintenünk kedvesünket, máris bizsereg az egész teste, rózsaszínné válik a világ, eltűnnek a gondok, az idő megáll, s ez a varázslat örökké tarthat, ha újra és újra ezt a szeretetet, ezt a fényt adjuk párunknak. Néha még látni ilyen csodát, amikor két idős ember, kéz a kézben jár, mintha egyek lennének. Szeretetük fénye messze kisugárzik, s talán mások is meglágyulnak tőle, észbe kapnak, hogy elrohant az élet, és épp a legfontosabbat hagyták ki belőle…