” Olyan egyszerű az egész – és mégis olyan bonyolult! Egyszerű, mert elég ha megváltoztatjuk a hozzáállásunkat: nem keresem többé a boldogságot. Mostantól kezdve független vagyok, a saját szememmel nézem a világot, és nem mások szemével. Mostantól a lét kalandjait keresem.
És bonyolult is, hiszen miért ne keresném a boldogságot, amikor világéletemben azt tanultam, hogy ez az egyetlen cél, amiért érdemes küzdeni? Miért kockáztatnám meg, hogy olyan útra térjek, amelyen rajtam kívül nem jár senki?
És voltaképpen mi az a boldogság?
Szerelem – hangzik a válasz. De a szerelem nem hoz, soha nem hozott boldogságot. Éppen ellenkezőleg: szenvedés, harcmező, álmatlan éjszakák, örök bizonytalanság, hogy helyesen cselekszünk-e. Az igazi szerelem eksztázis és gyötrelem elegye.
Akkor béke. Béke? Ha ránézünk az Anyára, azt látjuk, hogy soha sincs békében. A tél harcol a nyárral, a Nap és a Hold soha nem találkozik egymással, a tigris üldözi az embert, aki fél a kutyától, aki üldözi a macskát, aki üldözi az egeret, aki pedig ráijeszt az emberre.
A pénz boldogságot hoz. Rendben: ezek szerint mindenki, aki már elérte, hogy magas színvonalon élhet, abbahagyhatja a munkát. De nem így van! Akinek van pénze, csak még idegesebb lesz, mintha attól félne, hogy mindent elveszíthet! A pénz pénzt fial, ez igaz. A szegénység valóban szülhet boldogtalanságot, de ennek az ellentéte nem feltétlenül igaz.
Én már eleget kerestem a boldogságot – most az örömöt keresem. Az öröm olyan, mint a szex: van eleje és vége. Én gyönyört akarok. Örülni akarok. Mi az a boldogság? Én már nem esem bele ebbe a csapdába.”

Paulo Coelho