A
foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli
fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a
hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára.
Mindegyik
manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája.
Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot
hordtak, míg mások kabátot viseltek. Két dolog azonban közös volt
bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket, és ugyanabban a faluban
laktak.
A
foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak
egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával,
és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták,
és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak
egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre
festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából
készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke
pontra számíthattak...
A
tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé
emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások
bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket
mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak az egész testét
csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor
csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy
ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan
ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.
Pancsinelló
is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak
nagyot esett. Erre persze rögtön köré gyűltek néhányan, hogy
ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét.
Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta
kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért
persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke
pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamit
megint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy
tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok
nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert
látták, hogy már úgyis olyan sok van rajta.
Egy
nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi.
Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának
hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat -
csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt
felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett!
Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke
pontot. Ám az is leesett!
,,Én
is ilyen akarok lenni! - gondolta Pancsinelló.- Nem akarom, hogy mások
jeleket rakjanak rám!" Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan
lehetséges az, hogy neki nincs egyetlen matricája sem.
,,Ó nem nagy ügy! - válaszólta Lúcia. - Egyszerűen csak mindennap meglátogatom Élit."
,,Élit?"
,,Igen, Élit, a fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében."
,,De miért?"
,,Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!" Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.
,,Szerinted
egyáltalán szóba áll majd velem?" - kiáltott utána Pancsinelló. De
Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az
ablak elé, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók, csillagokat és
szürke pontokat osztogatva egymásnak. ,,Ez így nincs rendjén" -
suttogta, és elhatározta hogy elmegy Élihez.
Felkapaszkodott
a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe.
Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a
feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a
munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja.
Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a
nevét.
,,Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erős hang. Pancsinelló megállt.
,,Pancsinelló!
Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg!" Pancsinelló
lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre.
,,Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó.
"Persze, hogy tudom! Én alkottalak!"
Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra.
,,Hm... - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. - Úgy látom gyűjtöttél néhány rossz pontot!"
,,Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni!"
,,Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók."
,,Tényleg?"
,,Tényleg.
És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat
osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak,
az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És
szerintem te nagyon értékes manó vagy!"
Pancsinelló felnevetett.
,,Én,
értékes?! Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra
ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?"
Éli
Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon
lassan így szólt: ,,Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem."
Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.
,,Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli.
,,Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák" - mondta Pancsinelló.
,,Tudom. Mesélt rólad."
,,Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"
A
fafaragó nagyon kedvesen beszélt: ,,Azért, mert elhatározta, hogy neki
fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák
csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
,,Micsoda?"
,,A
matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol
az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?"
,,Hát, még nem nagyon..."
Éli
elmosolyodott. ,,Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke
pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy
emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."
Éli letette Pancsinellót a földre.
,,Ne
felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy
nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!"
Pancsinelló nem állt meg, de magába ezt gondolta: ,,Azt hiszem, komolyan mondja!"
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont. |