Farsang

A farsang vízkereszt napjától (január 6.)

Hamvazószerdáig tart – ez az idén (március 9.)

Ez persze csak elmélet, mert a báli szezon gyakran
csak március végén zárul. A farsang bajor-osztrák jövevényszó:

a „vaschang"-ból
származik, és első írásos jelentkezését 1283-ból ismerjük.

Magyarországon a farsang kialakulása a középkorra tehető,

elsősorban német hatás eredményeként.
Elterjedése valószínűleg három fő területen történt: a királyi udvarban, a
városi polgárság és a falusi lakosság körében.

A királyi udvarban jelentős volt
az olasz hatás. A farsanghoz a karácsonyi ünnepkör után a leggazdagabb
jelesnapi szokáshagyomány kapcsolódik.

Legjellemzőbb eseménye az álarcos,
jelmezes alakoskodás, amely majdnem minden farsangi

szokásban előfordul.
Történeti adatok tanúsága szerint a 15. század óta ismeretes

és kedvelt számos
formája ma is él Magyarországon. A maszkos alakoskodók

dramatikus játékai és a
felvonulások mellett fontos esemény az ünnepinél is gazdagabb

evés-ivás, tánc,
mulatozás az ivóban, fonóházban vagy más közösségi helyen.

A mulatság gyakran
elkülönült nemenként és korcsoportonként

(gyakori volt az asszonyfarsang).

A Felvidék némely területén a farsang vasárnapja előtti úgynevezett
kövércsütörtök a mulatozás első napja. A legények a muzsikosokkal végigjárták a falu utcáit.

A lányos házak előtt táncoltak, megtáncoltatták a házbéli lányt
is. A farsanghoz általánosan elterjedt köszöntő szokások illetve adománygyűjtő felvonulások is

közös mulatsággal zárultak.

„Farsangkor minden rendű és sorsú göcseji ember asztala meg

volt rakva enni- és
innivalókkal, főleg disznóhússal, káposztával, kocsonyával,

és fánkkal, továbbá
borral. Ilyenkor mindenki lakmározik. Ezen ételeket,

ha csak bírják, a farsangi
napokban elköltik, mert a következő nap – a hamvazó szerda – már böjt. Farsangi napokban tartották előbbi időben

néhol a disznótort is, amelyen hosszú furulya
s duda volt a zene. Rokonokat, szomszédokat hívtak össze,

s reggelig mulattak.
Ilyen alkalommal – két tál között – macskát vagy élő

madarat vittek tréfából a
házigazdának ajándékul..."– olvashatjuk Gönczi Ferencz:

Göcsej című könyvében.

A farsanghoz számos termékenységvarázsló illetve

termésvarázsló cselekmények és
hiedelmek kapcsolódnak. Ezek részint a köszöntők

jókívánságaiban, a dramatikus
játékok egyes mozzanataiban nyilvánultak meg. Például a

mulatságokban nagyokat
kell ugrani, hogy nagyra nőjön a kender,

a húslevesbeugyane célból hosszú
laskát kell főzni... A farsang szokásainak alakulására számos történeti
utalásokból következtethetünk csak. S ahány vidék, annyi szokás.

Ami pedig a farsangi bált illeti... A bál lényegében társas táncmulatságot
jelent, a középkorban jött divatba, de a kor szigorú erkölcsei

miatt csak igen
lassan. Az első bált 1385-ben VI. Károly és Bajor Gizella menyegzőjének
alkalmából rendeztek. Mai formájában a bál

XIV. Lajos uralkodása alatt terjedt
el és hamarosan egész Európa táncra perdült.

Kezdetben az uralkodó joga az
udvari bálok rendezése. Az arisztokrácia 1715-ben

Párizsban tartotta az első,
operában rendezett bált, amelyre a gazdag polgárok is

megszerezték a névre
szóló és társadalmi rangot jelentő meghívójukat. Széles körben

elterjedt szórakozási
formává a 19. században vált a bálozás. A magyar vidéki élet kiemelkedő
eseménye a megyebál volt (Zalában ezt a hagyományt

újították fel a 2000-es évben).

A bál intézménye hamarosan polgárosodott és demokratizálódott.
Különféle társadalmi egyletek, sportkörök hirdettek

tagságuknak bálokat, de
rendeztek jócskán jótékony célú táncos ünnepségeket is.

Szinte valamennyit a
farsangi időszakban szervezték.

Vidéken az élet mindig szigorú szabályok szerint zajlott. Ősszel volt a
lakodalmak ideje, a farsang pedig az ismerkedés, a lánykérés időszakának
számított. Az egyház is elismerte az „élet rendjét", egyes vidékeken a falu
papja ki is prédikálta hamvazószerdát követően milyen jegyespárokat
köszönthetnek. A farsang minden korosztály számára lehetőséget biztosított a táncra és tulajdonképpen egyetlen

módja volt az úrilányok érintésének.

A különböző nemzedékek az elmúlt évtizedekben

különféleképpen emlékeznek a
farsangi bálokra. „Az én ifjúságomban még volt...

A tegnapiak még élvezték, a
maiak szétaprózzák... Ti többet mulattatok, mi meg jobban.

Az viszont biztos,
hogy mindenki a saját farsangját tartotta és tartja a legnagyszerűbbnek és ez bizonyára így van jól.