Szabó Magda : CSÉ
Mióta az iskolában dolgozott, soha nem beszélt még vele így az igazgató. Mikor
végre kiengedte az irodájából, ő azonnal kilépett a testületi szoba
előtt húzódó teraszra, kiteregette a párkányon a litografált Utasítások
lapjait, hogy belülről úgy lássék, olvas, nem bírja megvárni, míg
hazamehet, azonnal tudni kívánja, milyen módon kell módosítani a
tantervet ezerkilencszáznegyvenöt áprilisában. A haragos könny elfutotta
a szemét, ha akarta volna, se látja a betűket. Katust
sose szerette, most azt érezte, egyenesen gyűlöli. Harmadszor rendelték
le miatta, harmadszor hozták most a tudomására, hogy nem jól végzi a
munkáját. Az igazgató szenvedélyesen szerette a csinos táblaképeket,
több színű tintával készített ügyes kimutatásokat, szemléltető
rajzocskákat, és sose tudott jelesnek elfogadni egy dolgozatot, ha nem
volt kifogástalan a külső alakja. Most is azt hiszi, ezen múlik az élet,
Katus torz cs betűin. "Ne mondja azt, kérem, hogy középiskolai tanárnak
készült, és hogy nem ismeri a hivatalos betűformákat. Tanulja meg az
ábécé írását, ennél sokkal különb dolgokat elsajátíthatott az egyetemen.
Cé-es. A cét így húzom, így kerekítem, így kötöm az s-sel. Igazán nem
mondhatja, hogy boszorkányság." Nem
boszorkányság, dehogy az. Csak éppen nem akarja csinálni, nem érdekli.
Felmegy a központba, megmondja, nem marad tovább ebben az elemiben, ahol
cs betűk körül forog a világ, madarak meg fák napját ünneplik, és hülye
versikéket gagyognak arról, hogy az élet gyönyörű. Nem erre
vállalkozott, mikor megkezdte a tanulmányait. Ismereteket közölni
értelmes, nagyobbacska lányoknak, fiúknak, ahhoz volna kedve. De Katus
cs betűivel bajlódni - nem. Egyszer már járt a központban, akkor
rábeszélték, hogy csak maradjon, még egyszer nem hagyja lerázni magát
mindenféle csillapító érvekkel, hogy itt van rá igazán szükség, hogy a
helybeli gimnázium nevelőinek létszáma teljes, itt viszont sok
férfikolléga hiányzik, akadozik a tanítás; van, aki meghalt, van, aki
még nem került elő a fogságból. Maradjon, nem adhatnak neki más
beosztást. Sok férfikolléga hiányzik. Neki mondják ezt? Állt,
lehunyt szemmel, odaengedte arcát a tavaszi szélnek. Különben is
beszélni akart vele ismét, mondta az előbb az igazgató, nekik olyan
rosszul esik, hogy annyira meglátszik minden kelletlen szaván,
mozdulatán, hogy nem szeret közöttük lenni. Mért nem szeret, nem rossz
emberek ők. Csak állt előtte, hallgatott, bámulta a szőnyeg mintázatát.
Mit kellett volna válaszolnia? Hogy ő is tudja, nem rossz emberek, csak
éppen Kovácsnénak két szép gyereke van, és itthon a férje. Takács Marika
menyasszony, a tornatanár veszi el, aki kiböjtölte a nagyanyja tanyáján
az utolsó hónapokat, itthon a férje Szilágyinénak is. "Miért nem megy
férjhez az ilyen szép kislány?" - kérdezte Kovácsné, az
igazgatóhelyettes a múltkor. Neki épp úgy nem válaszolt, mint az
igazgatónak. Beszéljen nekik talán Sándorról? Kiáltsa bele az igazgatói
hangszóróba, hogy pusztult el a fronton, hogy tűnt el az élők közül,
mint a füst a kéményről? Ki tud erről beszélni? Katus
cs betűi, azok körül forog itt a világ. "A cét így húzom, így
kerekítem, így kötöm az s-sel, így ni. Így mutassa meg majd, kartársnő,
Katusnak is, és írasson vele a táblára cs betűs szavakat, hadd tanulja
meg végképp. Olyan fogalmakat keressen, amilyenek a gyerekeket érdeklik.
Tartsa itt mindjárt ma, tanítás után, Simon Ildi egy házban lakik
Katussal, küldjön vele egy cédulát, ne aggódjék az anyja, hol marad a
kislány, maguk meg gyakoroljanak szépen egy kis félórát." Az igazgató problémái! Mindjárt
kicsengetnek, vége a szabad órájának. Ugyan hasznosan eltöltötte! Nem,
jövőre nem csinálja tovább, ha nem segít a központ, maga veszi kezébe a
dolgot. Elmegy zöldségesboltba, káposztát válogatni, Katus cs betűinél
érdekesebb feladat lesz. Ha az ember répát árul, legalább nem kell
naponta harmincszor elmagyaráznia, hogy az igazság mindig győz, és az
élet gyönyörű. Szünetben
megírta a cédulát Katus anyjának, felszaladt az emeletre, beszélt a
Simon gyerekkel és Katussal is. Katus csak nézett mozdulatlan
pillantású, szürke szeméveé. "Buta" - gondolta a tanárnő. - Indolens.
Utálok vele foglalkozni. Milyen értelmetlen, milyen felesleges." Volt
még egy őrája, a fiúosztályban, úgy ment be a kamaszok közé, mint egy
vértanú. Nyelvtant tanított aznap, tudta, hogy rosszul csinálja, s
állandóan érezte az osztály unalmát és ellenállását. Az igazgató
benézett egyszer, a fiúk felpattantak, mikor meglátták az ajtórésben, s
mindnek mosolyogni kezdett a szeme, pedig az igazgató nem is szólt
semmit, csak éppen rájuk nézett. "Szeretik - gondolta a tanrnő. - Engem
nem szeretnek. Nem maradok itt, nem érdekel az iskola. Nincs senkim, még
csak a szüleim sem élnek, még rokonaim sincsenek semerre. Senkim sincs,
aki tudná, mit vesztettem, aki ugyanarra gondolna, amire én. Idegenek
között kell élnem." Ha nincsenek
Katus rút cs betűi, tizenkettőkor hazamehetett volna, így meg kellett
várnia, míg a gyerek is végez. A szabad órás asszonyok ott beszélgettek
körülötte, ételrecepteket cseréltek, megtanították egymást, mi
készíthető kukoricalisztből. Ő elővette a munkafüzetét, dolgozni
kezdett, gyűjtötte a cs betűvel kezdődő szavakat. Kovácsné,
az igazgatóhelyettes a válla fölé hajolt. Kovácsné mindig mindent
tudott, ami az iskolában történik, most is csak ennyit kérdezett:
"Katus?" Mint az igazgató, ő is írt mintának egy óriási cs betűt, s azt
javasolta, mindjárt értelmeztesse is a gyerekkel a leírt szót, akkor
egyben szókincsfejlesztési gyakorlatot is végezhet. "Csacsi"
- írta a tanárnő, s elbámult saját keserűségén. Ugyan hogy férhet meg
ennyi keserűség egy ilyen játékos fogalom mellett, amin Katus nyilván
mosolyogni fog? "Csibe, cseresznye, cserebogár, csikó." Örülhet az
igazgató, csupa olyan szót talált, ami a gyerek fogalmi körébe tartozik,
ami kellemes asszociációval jár. "Csemege. Csóka. Csipi-csóka." Kipottyant
a könnye, elmázolta. "Meg vagy fázva" - sajnálkozott Kovácsné, s
aszpirint kínált neki. Megrázta a fejét, hogy nem kér, gyakorolta tovább
a cs betűit, és gyűjtötte a szavakat. Megtalálta a császár szót, a
családot, meg ezt: csinnadratta. Egy iskolában örök a csinnadratta, itt
mindig minden ajtó mögött mozgolódnak, beszélnek, és folyton szól a
csengő. Csengő, ez is cs betűs szó. Felírta a füzetbe. Katus
az első padban várta. Kihívta a táblához, s megmutatta neki, amire az
igazgató és Kovácsné tanították. Rút cs betűt rajzolt, reszketett a
keze, Katus engedelmesen másolgatta a torz vonalakat, arcán most sem
látszott indulat. "Tied a világ, Katus - gondolta a tanárnő -, itt
maradok miattad ebédidőben, és játszogatunk. Csibe, cserfa, csacsogás." - Csacsi - diktálta. Csengős csacsi. Most
vihogni fog - várta. Ám a gyerek komoly maradt, majdnem rosszkedvű.
Csikó. Csóka. Csermely. Semmi vidámság a figyelő arcon, csak a csúnya
betűk szaporodtak a táblán, a gyerek teljes közönnyel dolgozott.
Csemege. Katus azt írta: csemeg. - Csemege! - mondta emeltebb hangon a tanárnő. E a végén, mit nézel? Nem tudod, mi a csemege? Nem
várt választ a kérdésére, ugyanúgy tette fel, ahogy néha azt kérdezte
valamelyik gyerektől: "Nem tudsz beszélni?" vagy: "Néma vagy?" Ám Katus
felelt. Azt mondta, nem tudja, mi a csemege. Egymásra
néztek. A tanárnő emlékeiben vérnarancsok, rőt szemű datolyák,
desszert, rumos meggy, csokoládé, Katus emlékei közt semmi. A csúnya cs
betűk ott fehérlettek a táblán, a gyerek hozzápótolt egy e betűt a
csemeg szóhoz. A tanárnő végiggondolta a szöveget: csacsi, csikó, csóka,
csermely, és hirtelen rájött, hogy a vidékükön nincs is patak, hogy a
lovakat réges-régen mind behívták, és az erdőre nem lehet járni
madárlesre, mert a fák között még ott az aknazár. Nézték egymást, Katus
pillái nem rezegtek. - Írj magadtól cs betűs szavakat! - mondta a tanárnő. - Tudsz? Katus azt mondta, tud. - És ha kérdezem, melyik mit jelent, meg tudod majd mondani a jelentésüket? Katus
bólogatott, és írni kezdett. Már sokkal szebb betűket írt, mint a
tanárnő, majdnem olyan elegánsakat, mint az igazgató. Felírta: csajka. "Mért nem csibe? - kérdezte magában a tanárnő. - Mért nem cseresznye, cserebogár, csillag? Mért csajka, uramisten? Miért? -
Amiből a katonák esznek - értelmezte a szót hangosan, tagoltan a
gyermek, és megigazította az a betűt, hogy kerekebb legyen. Aztán mellé
írta: csata. "Ne! - mondta a tanárnő gondolata. - Katus, irgalmazz! Ne értelmezd!" - Csata - mondta tagoltan Katus -, ahol a katonák meghalnak. Csizma. Amiben mennek. Csont. Megakadt,
mert a kréta hegye letörött a táblán, ahogy roppant igyekezetében
rosszul tartotta. "Sándor - mondta a tanárnő gondolata -, Sándor! A
csajka, amiből ettél, a csizma, ami a lábadon volt, a csata, ahol
meghaltál. Csont." - Csönd -
mondta Katus elgondolkozva, felírta, megakadt, mert ezt a szót valahogy
nem tudta értelmezni. A tanárnő ránézett, életében először nézett rá úgy
igazán, hogy lássa is, és Sándor halála óta legelőször érezte, hogy
mégis van hát valakihez köze a világon, és azt is érezte, hogy talán
mégsem megy el az iskolából.
|