Akik háborgatják a halottak földi maradványait, vagy nem veszik figyelembe a haldokló utolsó kívánságát, saját felelőségükre cselekszenek. Több jel mutat arra, hogy a holtak szellemei éberen figyelik földi maradványaik sorsát, és gyorsan közbeavatkoznak,
ha valami kegyeletsértő dolog történik velük. Egy Walsingham nevű amerikai farmer újonnan vásárolt házának limlomjai között kutatva egy ősrégi csontvázra bukkant,
amit azonnal a mészégető kemencébe dobott.
Az éjszaka kellős közepén elkezdtek ki-be csapódni az ajtók,
a székek rejtélyes módon felborultak, és harangok zúgtak
a szobában. Walsingham nem volt babonás ember. A hangokat a szomszédok tréfájának tudta be.
De aztán olyan dolgok kezdtek történni, melyek fölött már
ő sem tudott ilyen könnyen átsiklani. A házában lezajlott
eseményeket a San Francisco Examiner 1891-ben ismertette.
Azzal kezdődött, hogy a férfi kutyája dühösen ugatni kezdett az
egyik fal irányában. Aztán hirtelen a fal felé ugrott, ahonnan
üvöltve, nyakát szegve esett vissza, mintha valaki nagy erővel visszahajította volna a testét.
Aztán irtóztató kacajok, kiáltások hallatszottak a ház minden pontja felől. Walsingham egyik lányát egy testétől elvált kéz ragadta vállon.
A farmer az esőben sétálva megdöbbenten látta, hogy egy pár
mezítelen láb nyomai haladnak mellette az úton.
A család számára egy vacsora-partin telt be a pohár.
A vendégek nem nagyon törődtek a fenti szobából szűrődő furcsa nyögésekkel, de aztán egy vörös folt kezdett formálódni a fehér asztalterítőn, és a mennyezetről hulló skarlátvörös cseppek következtében a folt egyre nagyobb lett.
A társaság férfi tagjai az emeletre rohantak, és feltépték a padlót.
A deszkák alatt csak száraz port találtak, pedig a terítőn
továbbterjedő folt, a későbbi kémiai vizsgálatok során, emberi
vérnek bizonyult.
Ezek után a Walsingham család összecsomagolt, és elköltözött
a kísértetjárta házból.