Helyszín: Amityville, Long Island, New York

Időpont: az 1970es évek vége

Nehéz megállapítani e történet valóságtartalmát az események egy részét a véletlen művének, másokat pedig a képzelet szülöttének tarthatjuk, míg megint mások valószínűbbnek tűnnek.

Az események helyszíne Amityville, egy kis osztálybeli városka a New York állambeli Long Islanden. A Lutz család történetét Jay Anson tette közzé könyvében, majd később Rettegés Amityvillben címmel filmet is készítettek belőle. A Lutz családot annyira rémületbe ejtették a házukban átéltek, hogy mindössze egy hónapig laktak ott. A ház háromemeletes volt, és a telepesek építkezési stílusát mutatta: a terasz, amely a tópart felé kellemesen lejtő nagy füves térségre nézett, oszlopok tartották. Még fürdőház is tartozott az ingatlanhoz. A család nem volt gazdag, és a házat is csak azért tudták megvenni, mert olyan keveset kértek érte, és mert nem volt más érdeklődő. A bökkenő az volt, hogy azért kértek olyan keveset, mert a ház rettenetes gyilkosság helyszíne volt.

Korábban a Defoe család lakott ott, akiket elkábított, majd lelőtt a család legidősebb fia, Ronald. Ronald azt hozta fel védelmére hogy a hangok késztetésének engedett. A bíró ezt nem fogadta el, és Ronaldot hatszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, minden meggyilkolt családtagért egyszer-egyszer.

George Lutz és felesége, Kathlen józan emberek voltak, és nem ijedtek meg a saját árnyékuktól. Mindemellett Lutzék vagy mert buzgó katolikusok voltak, vagy mert korábban biztosítást kötöttek, megkérték a helyi papot, áldja meg a házat. Épp ekkor kezdődtek a furcsaságok. A pap az áldás ceremóniáját végezte, szobáról szobára járva megismételte a szertartást és elhintette a szenteltvizet, ám az egyik szobából ridegen kiparancsolta egy mély hang.

A pap körülnézett a hang forrását keresve, de egyedül volt a szobában.

Könyvében Jay Anson néhány egyéb feltűnő eseményt is leírt. A házban kezdetektől fogva megmagyarázhatatlan zajokat és hangokat lehetett hallani, s a harmadik éjjel, a lakók az elülső veranda felől jövő hangos csattanásra ébredtek. George Lutz leszaladt, és azt látta, hogy a súlyos bejárati ajtó kiszakadt a sarokvasból, sőt a kilincs köré szerelt betörés elleni védőlapot belülről kifeszítették, pedig ehhez rendkívüli erőre volt szükség. De történt ott más is: az ablakok és az ajtók mintha önálló életre keltek volna, akkor nyíltak és csukódtak, amikor nekik tetszett. A lépcsőkorlát kiszakadt a helyéből. Mindezt azonban semmiség volt ahhoz képest, ami ezután következett be.

Három héttel beköltözésük után George ágyában valami szokatlan mozgásra ébredt. Rémülten látta, hogy felesége az ágy fölött lebeg. Felkapcsolta a lámpát, feleségét visszahúzta maga mellé, de megsemmisülve vette észre, hogy nem hitvese az, hanem egy vén boszorkány. George azonban tévedett, mert a nő megpillantotta magát a tükörben, és rémülten azt kiáltotta a férjének, hogy a kép, amit mindketten látnak, nem ő. Jó hat órába tellett, mire magához tért. Minden bizonnyal hosszú éjszaka volt.

Lutzék szemmel láthatólag nyugodt emberek voltak, hiszen ez után a szörnyűséges eset után sem költöztek ki új otthonukból. Maradtak, és meg is kapták, amire vártak! Ablakukba bebámult egy vörös szempár, és amikor ők kimentek körülnézni, hasított patájú állat nyomait találták a hóban. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, elhatározták, hogy azonnal odébbállnak, de a ház még nem végzett velük. Miközben holmijaikat csomagolták, zöld váladék kezdett szivárogni a mennyezetből, és valami fekete anyag a kulcslyukakból.

Ez olyannyira extrém és szokatlan eset, hogy az emberben önkéntelen felmerül: a zöld váladék és a fekete anyag nem a valóság része, csak eladhatóbbá teszi a könyvet és a filmet.

A filmben főszereplő szellem vagy szellemek azonban mintha belopóztak volna a filmkészítők életébe is. A legjellemzőbb a film hősével, James Brolinnal kapcsolatos történet. Ő állítólag meg volt győződve a szellem jelenlétéről, mert a forgatás első napján beszorult egy liftbe, ami kétség kívül ijesztő dolog volt, s a második nap a stúdióban kibicsaklott a bokája – nem mintha ez nem történhetne meg bármelyikünkkel.

Az eredeti könyv szerzője a kézirattal kapcsolatos más esetekről is beszámol. Egyes fejezeteket odaadott egy nőnek, aki hazavitte a szöveget, hogy elolvassa. Azon az éjjel a nő tűz martalékává vált, és a kéziratok kívül semmi sem maradt sértetlen. A fényképész, aki lefényképezte az Amityville-i házat, elvitte a fotókat Ansonhoz, de ahogy visszament a kocsijához, lángokban találta, noha biztos volt benne hogy kikapcsolta a motort. Kiégett Anson szerkesztőjének kocsija is, amikor Anson irodájába ment. Valaki más az autó csomagtartójába tette a kéziratot, ezután áthajtott egy pocsolyán, ami négy méter mélynek bizonyult, a kézirat mégis száraz maradt! Mindezekben az eseményekben egy a közös, a kézirat, és persze Anson.

A történetnek van még egy csavarja. Az Amityville-i ház mostani tulajdonosai James és Barbara Cromaty szerint a házban nincsenek kísértetek!

A szellem neve: Johhn Allen

Helyszín: Blandford, Dorset.

Időpont: 1837

Polly Allen három éves volt 1837 júliusában, amikor kertjükben játszott és a szemben lévő domboldalon alakot látott közeledni: Beszaladt a házba, és hívta az anyját, nézze meg a fehérbe öltözött asszonyt. Az anyja nem méltatta figyelemre, amit Polly mondott, és amikorra Polly és nővére újra kimentek az alak már eltűnt.

Valószínűleg feledésbe merült volna e kis történet, később a nap folyamán azonban a lelkész arról értesítette Polly anyját, hogy férje meghalt. Kiderült két társával együtt vízbe fulladt, amikor nádat vágtak a közeli Stour folyón. A furcsa az volt, hogy a férfi halálának ideje egybeesett a gyermek látomásával.

Johhn Allen minden bizonnyal különösen érzékeny volt a spirituális világra, mert állítólag több hónappal korábban értesült a saját haláláról. Egy este nagyon szomorúan tért haza. Több mint egy órán keresztül keservesen sírt, és az egyetlen magyarázat, amit feleségének sikerült kihúznia belőle az az volt, hogy látott valamit, ami megjósolta, nem sokáig lesz már ezen a földön. Felesége sohasem tudta meg, mit látott, saját halálának vízióját vagy egy sírt, vagy valami mást. Ez a történet a megmagyarázhatatlan megmagyarázásának nehézségeit példázza.

fiatal lány.
2004.11.28. 12:48

A szellem neve: ismeretlen nevü fiatal lány. Helyszín: Blue bell Hill, Maidstone mellett, Kent. Idöpont: 1974. július 13.

Ez a sokat kutatott történet Michael Gross Evidence for Phantom Hitchickers [Bizonyítékok a fantom autóstopposokról] címü könyvböl származik. 1974. július 13-án korán reggel Mauice Goodenough Chatham-beli otthonába tartott, mikor hirtelen egy alak jelent meg az autója elött. Tíz év körüli kislánynak tünt, aki fehér blúzt, fehér szoknyát és fehér bokazoknit viselt. Mr. Goodenough beletaposott a fékbe, de nem tudta elkerülni a gázolást, az autó rettenetes erövel csapódott a kislánynak. Mr Goodenough kifarolva megállt, és visszarohant a kislányhoz. Összezúzódva, vérében találta az út szélén. Sokkal jobban nézett ki, mint amitöl Mr. Goodenought tartott, de mivel tudta, hogy ebben a helyzetben veszélyes lehet megmozdítania, óvatosan bebugyolálta a kocsijából hozott takaróba, mielött segítség után nézett.

A közeli Rochesterben elment a rendörségre, és a rendörtisztekkel együtt visszamentek oda, ahol a kislányt hagyta. Most azonban csak az üres takaró jelezte a kislány helyét, és noha hosszasan és alaposan keresték, sehol sem bukkantak a nyomára. Hoztak egy nyomkeresö kutyát, de nem talált szagot. Talán egy másik autós vette fel a kislányt, de ha így történt is, nem vitte egyik környéki kórházba sem, mivel azon az éjjel sehol sem vettek fel hasonló baleseti sérültet. A rendörség nyilván meg volt gyözödve Mr. Goodenough öszinteségéröl, de amikor megvizsgálták kocsiját, gyanakodni kezdtek. Az egész nem lett volna egyéb, mint egy kimerült agy ravaszkodása az éjszaka közepén egy elhagyott úton?

Egyetlen tény nem volt senki kétségébe: Mr. Goodenough nem az egyetlen, akinek Blue Bell Hill-nél megjelent egy kislány, bár az ö esete a legjobban alátámasztott.

Oldal tetejére

.
2004.11.28. 12:48

A szellem neve: Bell boszorkány. Helyszín: Robertson megye, Tenessee, USA. Idöpont: 1817

John Bell feleségével, négy fiával és egy lányával egy Tenessee állambeli tanyán lakott. Lánya, Betsy lett a ma Bell boszorkány néven ismert kísértetjárás célpontja. A furcsaságok 1817-ben kezdödtek. Kezdetben mindössze kaparászás és idönként kopogás zaja volt hallható. Nem sokkal ezután azonban már az alvókról valaki lehúzta a takarót, és furcsa zajokat lehetett hallani, mintha valaki fuldokolna. A bútorok elkezdtek mozogni, kövek repültek, és aztán a szellem arcon csapta Batsyt. Hallotta az ütés hangját, és arcán kéz formájú vörös folt jelent meg. Gyakran durván és eröszakosan megrángatták a haját. Betsy kikészült az eseményektöl, hiszen nyilvánvalóan rosszindulatú támadások célpontja lett.

Végül Johhn bell egy szomszédtól, James Johnsontól kért segítséget, aki mint világi igehirdetöt szerettek és nagyra tartottak. Johnson hamarosan arra a következtetésre jutott, nem holmi viccelödésröl van szó, és kapcsolatba kell lépni a kísértettel.

Egy idö után világossá vált, a szellem megpróbált kommunikálni, egy beszámoló szerint: ha szóltak hozzá, elkezdett halkan, szakadozottan fütyülni, mintha fütyülve próbálna beszélni, míg végül a füttyszó gyengén, reszketö alig kivehetö szavak suttogásává vált. A hang fokozatosan tagoltabb lett, és a szavak érthetövé váltak, ha nem volt más zavaró zaj.

Mikor már szavakat tudott formálni, a szellem elkezdett néha ellentmondásos történeteket mesélni. Egy közeli erdöben eltemetett holttest kísértete volt, egy telepesé, aki az erdöbe rejtette vagyonát, de mielött újra megtalálta volna, és akinek a szellemét egy helyi asszony, a boszorkánynak tartott Kate Batts idézte.

Aztán John Bell rohamokat kapott. A szellem azt mondta, akkora adag gyógyszert ad neki, amitöl meghal. Ekkor feldagadt az arca, heves rángások és görcsök kínozták, míg végül egy nap kómába esett, és sohasem ébredt fel. Amikor végül meghalt, a kísértet gyözelmi kiáltásai töltötték meg a házat, amelyek a pár nappal késöbbi temetésen is megismétlödtek.

Ezután a család többi tagjának egy darabig nyugta volt. Egyszer 1821-ben, egy este, amikor körbeülték a vacsoraasztalt, a kályhából nagy füstölgö gömb gomolygott elö, fokozatosan füstté vált, és eltünt. A szellem hangja így szólt: Most elmegyek, és hét évig távol leszek. Sosem tért vissza.

________________________________________________

n: Franciaország és Anglia Idöpont: 1915 és máskor.

1915 márciusában Bayliss kapitány segédtiszt volt a 39-es Indiai Lövészgyalogság Ezredénél, amely az elsö világháborúban súlyos harcokba keveredett a flandriai Neuve Chapelle környékén. A német lövészárkok elleni számos, majdhogynem öngyilkos támadások egyikében, amelyek során az indiai csapatok igencsak kitüntették magukat, Bayliss kapitány elesett. Ezrede mélyen meggyászolta, mivel tiszteletnek örvendö, bátor tiszt volt, aki sokat segített embereinek, hogy elviseljék a háború borzalmait. A háború elörehaladtával majdnem mindenki meghalt, aki ismerte öt, az Ezred lassanként már csak olyan katonákból állt, akik nem találkoztak vele, és így fokozatosan feledésbe merült 1915 szeptemberének egy napjáig.

Aznap, nem sokkal a losi csata elött, az Ezred ellenséges állásokat támadott egy domboldalon, úgy ötvenméternyire a német lövészárkoktól a géppuskatüz azonban megállította öket, s nem tudtak sem elörehaladni, sem visszavonulni. Ekkor a füstböl megjelent egy fehér lovon egy angol tiszt alakja. Az alak intett a csapatoknak, hogy kövessék, s noha a gránátok egyre-másra robbantak fel mellette, sértetlen maradt, s lelkesítette a többieket. A katonák meg voltak gyözödve arról, hogy a kísértet Bayliss kapitány, s mivel a szellemtöl minden másnál jobban féltek, tüz alá vették az ellenséges vonalakat, és végül heves harcok után nyertek. Keresték a fehér lovas alakot, de az már eltünt.

Aztán két évre rá, 1917-ben egy megrémült örmester elmesélt egy történetet a szolgálatos tisztnek. A tiszt elhagyta a kantint, hogy megszemlélje az ezred örségét. Vele tartott egy altiszt, együtt mentek át az erdön a gyakorlótérre, mikor megadták a jelszót, de hiába vártak a válaszra. A tisztet zavarta ez a fegyelemsértés, s visszament a gyakorlótérre. Az örséget kettes sorban felsorakoztatva találta, mintha ellenörzésre várnának. A katonák csendben beszélgettek, és ijedten pislogtak körbe, miközben örmesterük átnézett a mezöt határoló falon. Amikor az örmestert hivatták, elöadta történetét, amelyet a tiszt hitetlenkedve hallgatott.

Nem sokkal a tiszt érkezése elött az örmester hallotta, hogy az örség valakit igazoltat, és amikor megkérdezte, ki volt az, azt a választ kapta: a szolgálatos tiszt szemlézik. Az örmester megparancsolta az örnek, jelentkezzen örellenörzésre, és tisztelgett a fehér lovas tisztnek. Az örmester tisztelgését viszonozták, és a lovas alak, anélkül, hogy leszállt volna a nyeregböl, figyelmeztetés nélkül kritikusan ellenörizte az örséget, majd átugratott a falon. A gyakorlóteret átkutatták, de semmilyen nyomára sem bukkantak a rejtélyes tisztnek, még patanyomokat sem találtak.

Az idegen tiszt újra megjelent, hogy megszemlélje az örséget. Ez egy héttel késöbb történt, és ekkor hangja erötlenül és tompán kongott, megparancsolta az örmesternek, küldje kihallgatásra az egyik katonát, akinek az egyik zubbonygombja nem volt begombolva. Az alak ismét eltünt a fal mögött, de felismerték benne Bayliss kapitányt. Ez után olyan gyakran jelent meg, hogy alig akadt valaki, ki ne ismerte volna.

Sokkal késöbb, amikor India elnyerte függetlenségét, az ezredet feloszlatták, a nap épp lemenöben volt, és levonták az angol zászlót, megjelent a fehér lovon lovagoló, harminc évvel ezelötti egyenruhát viselö halott kapitány alakja.

: Anger, Bretagne. Idöpont: 1951

1951 augusztusában John Allen Calais-ben indult el Franciaországot átszelö kerékpárútjára. Alig hagyta el a bretagne-i Angert, defektet kapott, és mivel nem volt tartalék belsöje, elég sok idöt a zuhogó esöben kellett töltenie, ahogy megpróbálta megjavítani a kereket. Nem járt sikerrel, így tolni kezdte a kerékpárját abban a reményben, hogy sötétedés elött még elér egy falut. Két órát gyalogolt a néptelen úton, amikor megpillantott egy házat, ahol segítséget vagy leginkább menedéket remélt. Elhagyatott és lepusztul tanyát talált, amelynek földszinti ablakai erdösen be voltak deszkázva, de az ajtaja nyitva állt. A ház nagyon nyirkos és dohos volt, és az ott hagyott bútorok zöldellettek a penésztöl.

John fázott és fáradt volt, így elhatározta, tüzet rak a régi kandallóban. Talált némi száraz fát, rátette a rostélyra, mielött kiment az elöszobába, hogy a kerékpárja nyeregtáskájából elövegye a petróleumot. Hirtelen megfagyott a vér az ereiben, amikor az elöszoba porában megpillantott egy nedves nyomot. Követte a nyomot a nappaliba, ahol tüzet akart rakni, és azt látta, a nyom egy ócska pamlagon ér véget, amelyen néhány rothadó ruhadarab hever, egy pizsama maradványai. Amikor felemelte a rongyokat, undor és hányinger hulláma öntötte el.

Átgondolta a helyeztet és arra jutott, a fáradság és az éhség együttes hatásáról lehet szó. Noha a házat visszataszítónak találta, elhatározta, éjszakára marad, és másnap továbbmegy. Tüzet gyújtott, ám egy hirtelen jött fuvallat azonnal eloltotta a lángokat.

Aztán zajt hallott, mintha valami nedves tárgy az elöszoba padlójára zuhant volna, de amikor kiment körülnézni semmit sem talált. Megpróbálta újragyújtani a tüzet, amikor megint hallotta a zajt. Amikor most kinézett, hátrahökölt félelmében. A padló tiszta víz volt, s a víz közeledett felé, keresztül a küszöbön, elérte a pizsamát, amely emberi formát öltött. John most már megelégelte a dolgokat, kirohant egy házból, be egy kocsmába. A tulajdonos látta milyen kimerült, töltött neki egy pohár konyakot, és bíztatta, hogy igya meg. Mivel halálosan fáradt volt, kivett egy szobát, és amikor megnyugtatták, holmijai biztonságban vannak a házban, lefeküdt és elaludt.

Másnap reggeli közben rájött a tanya rettenetes titkára. A második világháború alatt a házban egy kollaboráns müvész, Marc Baus lakott, aki sok ellenállót elárult. Baust 1946-ban letartóztatták, és bíróság elé állították, amely bünösnek találta, de csak két év börtönbüntetésre ítélte, így Baus 1948-ban visszatért házába. Egy éjjel az emberek rátámadtak a házra, másnap Baus életét mentve eltünt. Két hónappal késöbb a tanya mögötti kis tóban, pizsamájában holtan találták meg. Holttestét késöbb bevitték a házba, és a pamlagra fektették, ahol John Allen találkozott szellemével.