Szabó Attila: Karácsony este A mindenség egy halvány csillaga várja, hogy észrevegyék a dermedt föld felett. – A szobában díszektől csillog a fenyő ága, jégvirágok nyíltak az ablakon éjszakára, a sötétben gyertya lángja remeg.
Csend száll a szívembe, nyugalom: szeretni tanulok – másokat. Angyalok járnak kint a havon, egy álomnak magamat átadom, miért oly ritka e pillanat?
Az ember az embernek ellensége. S egy évben egyszer mégis átsuhan rajta, talán valami égből leküldött varázslatra, hogy szeretni kell, mert szeretet nélkül elhal az ember.