Mikor a tavasz osztja csókjait, S a zöld erdőkön napsugár ragyog, Felébrednek a nedves pázsiton Piciny, fehér kis földi csillagok... A harmatcseppes rétek bársonyára Fehéren hull ezer csillagvirág, Felette lágyan elsusog a szellő, S az erdő szélén intenek a fák... Volt egyszer egy csillag... fényes... ragyogó Ezüst sugártól tündökölt az ég, Reggel is sokáig oltogatta Erős fényét a kékes messzeség... Egyszer meglátott messze
... Tovább »
Szeretlek Ez a szó melyet, A füledbe súgnám, Ha itt lennél velem, Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek, Ez annál fényévekkel több, Ilyet még nem éreztem, Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem, De megtévesztett, Most már tudom mi a szerelem, Ez az. Pedig még nem is találkoztunk, De a beszélgetések hangulata és mélysége, Meggyőzött hogy beléd estem, Gyönyörű arcodat nézem a képeken, Folyamatosan, Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon, Annyira szép vagy, Örülnék, ha karjaidba zárnál, És te is azt súgnád a fülembe, hogy SZERETLEK!!!
"Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatos képen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz."
„Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.” (Gabriel García Márquez)
"Élünk egy világban, melyről keveset tudunk, Szeretni, s örülni mindig fogunk. A félelem, a sírás, mind hozzánk tartozik, Olykor mindenkin megmutatkozik. Lehetsz mosolygós-vidám, szomorú vagy bánatos, Hangulatodat másokon is láthatod. Ha sír a két szemed, m
... Tovább »
Emlékszem a nyári esőkre. Mikor örömében remegett az erdő és nyikorogva tárták ki magukat a rét virágai. Falnak dőlt az összes szerszám és hátsó szobák hűvösében macskák igéztek hálás emberarcokat. Mikor könyörgő tenyereit ég felé fordította egy-egy utcaszéli gyertyán, és mintha földből nőttek volna ki, békák lepték el az árokpartokat.
Emlékszem a nyári esőkre. Tudtam száraz hetek jönnek; a víz hamar felfut majd a gyökereken és fák lassú szívéből elkérik jussukat az új levelek. Megint állott szaga lesz a földnek és szarvascsordák vonulását rejtve felsírnak a sárga kukoricatáblák
</a>
