Ady Endre

ŐRIZEM A SZEMED





Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.


Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.


Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.


Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Alkonyati rózsák



Mikor az élet mámoros királya
kékes palástot öltve elhaladt,
rejtelmes, égő kelyheit kitárja
a rózsaszínű őszi alkonyat.



Ó délibábos alkonyati rózsák...
Ó őszbe szálló, szép álom-hajó...
szökött napunkat újra visszahozzák,
csak hinni kell, csak hinni, hogy való...



Mikor a fátylas őszi hervadásra
reá lehel az alkonyat varázsa,
a múlt nyaránál fényesebb a fény...



Az elmúlást ki soha nem csodálta,
akinek nincs egy délibábos álma:
Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény...

(Wass Albert

Wass Albert: Mese az erdőről

,,Menj bátran, minél mélyebbre az erdők közé. A fák alatt itt-ott még látod majd a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, ha meglátnak jönni. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan, puha illatlabdákkal. Minden olyan szép, puha, tiszta és illatos körülötted. Mint a mesében.
Csak mégy és arra gondolsz, hogy szép. Semmi mást, csak azt, hogy szép. A virágok ahogy nyílnak. A fák, ahogy susognak a szellővel. A forrás, ahogy mesél. És a madarak és minden.
És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra, valahol ... Tovább »

A reményhez

Földiekkel játszó
Égi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint véd angyalának,
Bókol untalan.
Sima száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárciszokkal
Végig ültetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de fr ... Tovább »

(Radnóti Miklós)

Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggyőzött hogy beléd estem,
Gyönyörű arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!! ... Tovább »

Goethe: Ezer alakban rejtőzhetsz

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem, Csupa-Kedvesség, látom, mind te vagy; futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten, s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy. A karcsú ciprus ifjú erejében, Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy; a folyam zsongó hullámtengerében, Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellő vízsugár kibomlik, Csupa-Játék, nekem az is te vagy; a felhőben, amely épülve omlik, te Csupa Tánc, téged látlak: te vagy. Rét szőnyegében ragyogó virágok: te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy: hol ezer karu repkényt kúszni látok, ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy. Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre, Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy; a tiszta ég szent legét belehelve, Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy. Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem, Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy; és ... Tovább »

Előttünk már havassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fénynek földi mása,
A félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke régi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És &eacut ... Tovább »

Az embert keresem szüntelen,
Kiben az Isten képe ragyog.
Fénylő szemébe belenézve,
A földre szállnak a csillagok.
Nyitott szívvel szeretnék élni,
Hinni csodában, szépben, jóban.
Megérni, hogy bízni lehet még
A kimondott emberi szóban.
A békét keresem szüntelen,
Belefáradva minden harcba,
Szeretnék ébren is álmodni
És mosolyt csalni minden arcra.
Letörölni egyetlen könnyet,
Néha-néha egy jó szót szólni.
Szeretetből elpazarolni,
Felém nyújtott kezet megfogni.
Egy embert szeretnék találni,
Aki megérzi,mire vágyom.
Felé nyujtott kezem megfogja,
Mert Ő az én igazi barátom.

Rendszerint van egy,akit igazán szeretünk.Aki a legkedvesebb.Lelkünkhöz
közelálló.Olyan titok ez,melyet nem szabad bolygatni.A szeretet
mélyebben van.Tudatnál,akaratnál,vágynál,képzeletnél,társadalmi
elvárásnál mélyebben.A szeretet nem kötelesség,nem feladat.Nem józan
ésszel,nem akarattal,kényszerrel előidézhető állapot.A szeretet:a
szabadság jegyében áll.Senki sem mondhatja meg,kit szeressek,kit ne
szeressek,még én sem utasíthatom magamat,mert ez jóval magasabb szinten
dől el,mint ahova akaratunk fölér-ez a lelkünknek olyan helyén dől
el,olyan magas,a földi élet légkörén túli szférájában ,ahol már sem a
társadalom,sem a szokások,az elvárások,a félelmek,az érdekek,de még a
lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.

A lélek itt már szabadon szárnyal,azza ... Tovább »

Szeretem a csendet ,néha a magányt..
Gondolatom.messze-messze száll..
Számon veszem,a szívemben..
Felhalmozódott érzelmek boldog pillanatát..

Ahogy fekszem az ágyban,és mélázok ..
Egy gyenge fuvallat körbe leng a szobán..
Finom illatával körül ölel..
Bódító jelenlétével,át élhetek egy csodát..

Mély ez a csend nagyon.csak önmagamra figyelek..
A lelkemben a zűrzavar nem hagy nyugodni engemet..
De mi ez az illat,mi ez a nyugalom,
Ami megbénítja a testemet,,

Szólni akarok ,hang nem jön ki ..
Testem elernyed,, az érzéseim kihagynak....
A homályból bontakozik ki egy fehér alak..
Mosolygó szemével bátorítást ad..

Felém nyújtja kezét,biztat ,hogy kezemmel érintsem meg azt..
S,hogy hozzá érek bizsergést érzek a szívemb ... Tovább »